2013. március 11., hétfő

Papírcsónakok

2013. MÁRCIUS 10.
Kösd fel a fehérneműt, öreg, biztatja magát reggel, amint kipattan a szeme, hiszen hozzák a dédunokáját, akire vigyáznia kell három nap és két éjszaka.

Pontosan hetven év a korkülönbség közöttük, amely nem oly nagy idő, ha jól belegondol, mert mindkettőjüket csak a játék érdekli. Csakhogy Bibiána kislány, aki még babázik, neki nem lehet fiús programokat szervezni, pedig már melegszik az idő, a Tisza felől halszagot hoz a szél, lehetne horgászni, kinn, a parton szalonnát sütni és szalonnazsírtól ragacsosan hazajönni, megsütni a halakat, amelyeket fogtak és utána kártyázhatnának is, férfi módra, öt perc játék, utána fél óra veszekedés, majd ruhástul beesnének az ágyba és reggel restelkedve zuhanyoznának, majd sebtében felvennék az este levetett holmikat, és nyolckor újra a víz mellett lógatnák a kukacokat.

Már a padláson is járt, még hajnalban, hála az álmatlanságának, mert eszébe jutott, hogy valamelyik dobozban ott lapul egy „Ki nevet a végén” társasjáték. Megtalálta, leporolta, s csak remélni tudja, hogy tetszeni fog Bibiánának, majd hagyja, hogy nyerjen, mert sikerélmény nélkül unalmas. Hatkor már a közértben vásárolt, nyalánkságokat, meg csirkemellet, mert egy ötéves kislányt mégsem kínálhat csülkös bablevessel, pedig tegnap azt főzött, csipetkével, és még félfazéknyi ott hűl a hűtőben.

Sokáig matat a fürdőszobában. Borotválkozás közben elnézi, mennyire dús még a haja, hófehér hullámok a feje tetején, oldalt és hátul meg csak sörte. Új frizurát kért a fodrásznál, és a Lonci fia megnyugtatta, hogy Bulcsú bácsi, meglátja milyen modern lesz, mégis a korának megfelelő. Hát, ez utóbbi nem jött be!

A vízesés erejével dől a víz a zuhanyrózsából, szólni kellene János sógornak, hogy nézze meg, majd, ráér, legfeljebb az unokáját a kádban fürdeti.
Egyáltalán, kell még fürdetni az ötévest?
Özvegysége hét éve alatt kénytelen volt felnőni, megtanulni sütni-főzni, mosni és vasalni, éppen eleget látta, mint végzi teendőit a felesége. Nóra után nem akar másik nőt az életébe, talán már el sem tudná viselni egy idegen közelségét, mert idegen maradna számára, hiszen nem lenne rajta Nóra illata, és más lenne kezének érintése.
A lefolyónál valósággal örvény keletkezik a habos vízben, ideje abbahagyni a zuhanyozást, mielőtt mindent eláraszt.
Kényelmes, sportos öltözéket ölt magára, és arcszesztől illatozva úgy gondolja, készen áll a kihívásokra.
Először elkészíti a reggelit. Minden évben vesz egy másfél mázsás malacot, hogy legyen házi kolbász, füstölt comb, tarja, oldalas, szalonna, meg házi zsír, neki mondhatnak amit, akarnak, ennél nincs finomabb a világon. Hét éve, felesége halála után, eladta körzeti orvosi praxisát egy pályakezdő kollégának, mert nem akar többet dolgozni. Időnként részt vesz konzultációkon, havonta vállal néhány éjszakai ügyeletet és ezzel tartja magát fitten. Még mindig járatja az orvosi szaklapokat, igyekszik nyomon követni az orvostudomány fejlődését, főleg azért, hogy a fiával és az unokájával egyenrangú félként tudjon a témáról beszélgetni.

Várhatóan kilenc óra körül érkeznek, addig megreggelizik és készít nekik néhány szendvicset, citromos teát. Bulcsi, ahogyan az unokáját gyerekként becézte, nem tudott betelni a citromos teával és vajas kenyérrel, melyre a nagymama párizsi szeletet tett és vékony piros héjú hónapos retket karikázott rá.

Felteszi a teavizet a tűzhelyre, meggyújt még egy másik gázrózsát is, sült szalonnát reggelizik tükörtojással. A spájzban azonban meggondolja magát. Hagyma, paprika, paradicsom, kolbász, füstölt szalonna, tojás, minden van egy kiadós lecsóhoz. Enyhén csípősre sikeredik, tojást nem üt rá, Bulcsi úgy szereti, ha meg a lányok tojással kérik, egy perc alatt abszolválja azt a változatot is.
Megterít az étkezőben, három személyre, majd szed magának egy kistányérnyit és elfoglalja szokásos helyét a konyhaasztalnál. Szalvéta, egy szelet kenyér, neszkávé, tea, a tegnapi újság mind hozzátartoznak a reggelihez. Azért tegnapi, mert a postás csak kettő körül ér ide.
Lapozás közben zörög az újságpapír. Érdekes, máskor nem szokott.
Dehogynem, csak szól a rádió és ezért nem hallja!
Elszállt az éhsége.
Reggel óta enyhe remegést érez a gyomrában, ez nem jelent jót.
Miért akarja Bulcsi rábízni az ötéves dédunokáját, három napra, amikor ott vannak a nagyszülők, a fiáék, akik még csak ötven évesek, akiknek jobban hajlik a derekuk, és értenek azokhoz az elektromos kütyükhöz is, amelyekkel oly természetességgel játszanak a mostani gyerekek.
Bibiána majd úgy érzi itt magát, mint hajótörött a lakatlan szigeten, hiszen ötvenévesnél fiatalabb bútordarab nincs az egész házban, sőt, a nappaliban a kakukkos óra még a dédapjáé volt, van az vagy százötven éves, ónfüggős és még mindig működik.
Észre sem veszi, hogy az újságból papírhajókat hajtogat. Egyiket a másik után.
Bulcsi annyi idős lehetett, mint most Bibiána, amikor ugyanígy kaptak egy telefont, hogy lehozzák az unokát néhány napra. Utolsókat rúgta a tél, a levegő már felmelegedett a napsütésben, ám a föld hideg maradt. A rendelő ablakából látta, mint taposták a sarat iskolába menet a gyerekek, és igyekeztek a pocsolyák közepébe lépni. Számukra ez jó mókának bizonyult, még akkor is, ha néhányukkal később a rendelőben találkozott, mert alaposan megfáztak.
Nóra vett ki szabadságot, és az örökmozgó kisfiú egész napos elfoglaltságot jelentett számára. Két körzetet is ellátott, nem tudott elszabadulni egyetlen percre sem. Csak vasárnap volt szabad, amikor kimentek Bulcsival horgászni, halat ugyan nem fogtak, de számos papírcsónakot tettek vízre, és délben tüzet raktak, szalonnát sütöttek, majd kellően felfüstölődve hazakarikáztak.
Évek múlva derült ki, egy véletlen elszólás kapcsán, hogy a fiáék házassága kátyúba került és kettesben elutaztak, hogy megpróbálják újra építeni kapcsolatukat.
Fél tucat papírcsónak hever az asztalon, amikor felsikít a kapucsengő. Megérkeztek a gyerekek.
Bibiána azonnal az ölébe kéredzkedik, csikorog is súlya alatt a dereka, de nem adná semmiért azt az élményt, hogy a szőke, göndörhajú, babaillatú fejecskéjét a nyakába fúrja, és úgy suttogja: dédipapa, hoztam neked csokoládét, de meg ne mondd az anyának! Dehogy mondom, súgom vissza.
Isten ments, hogy dr. Bodorné dr. Gátfalvy Korina, a szigorú frissen kinevezett bírónő, megtudja a titkunkat! Bulcsi megtudhatná, de amilyen szószátyár, elmondaná a nejének és fuccs a titkunknak.
Korina egy egész bőrönd ruhát csomagolt a gyereknek, mintha nem három napra, hanem egy egész évre itt akarná hagyni Bibiánát, aki kihasználva, hogy az anyja elment kezet mosni a fürdőszobába, az apjával sugdolózik. Rest az öreg füle, nem hallja, miről szól a diszkurzus, de nem lehet rossz, ha a végén apa és lánya hahotáznak.
Bibiána és Bulcsi versenyeznek, kit tudja hamarabb megenni a nagy tányér lecsóját, bezzeg Korina csak tologatja a tányérján azt a két falatnyi ételt, amit kiszedett. Kínálja az öreg kolbásszal szalonnával, nem kell neki, végül egy szelet vajas kenyérben és két szelet párizsiban kiegyeznek. Abból sem eszik két falatnál többet, majd felpattan és elrohan. Hallják a többiek, amint valósággal feltépi a WC ajtaját.
Szóval, ezért van a szeme alatt az a halvány két félhold. Bántja a kicsi a nagyot.
Bibiána kihasználja anyja távollétét:
- Most hozd be, apa! Az előszobában nem veszi észre anya.
Fél óra múlva elmennek, és végre kettesben marad az ötéves és a hetvenöt éves.
- Gyere, te kis tündérszemű, ülj ide, a konyhaasztalhoz és mesélj, amíg elmosogatok.
- Hozom a csokoládédat! – elengedi az öreg kezét fut ki az előszobába, ahonnan egy termetes zsákot cibál befelé.
- Várj, segítek- lép utána dédi, - mi van ebben a zsákban?
- Hát, a horgászbotom, meg a gumicsizmám, meg a síruhám. Ja, és a csokoládé, amit neked hoztam. Apa azt mondta, hogy okvetlenül menjünk el horgászni, meg szalonnát sütni!
- Jól mondta. És ők hová mentek?
- Nem mondták neked?
- Nem.
- Azt mondták, elutaznak és megrendelik nekem a kistestvért.
- Szeretnél egy testvért?
- Nagyon. Julcsinak is van, meg Kincsőnek is, már nagycsoportos vagyok és nekem is kell.
- Rendben. Segítesz nekem törölgetni?
- Igen.
- Ülj ide az asztalhoz, ideteszem elég a tálcára az elmosott tányérokat, te pedig eltörlöd. Jó?
- Jó, dédi.
- Mikor voltál a nagyiéknál?
- Szombaton, meg vasárnap, Bulcsú papa elvitt a bábszínházba, kettesben voltunk, mert a mama ügyelt a kórházban. Dédipapa, te is orvos vagy?
- Igen, az voltam.
- Már nem vagy az?
- Az vagyok, de nem dolgozom.
- Te csináltad a csónakokat?
- Igen.
- Taníts meg engem is!
- Megtanítlak.
- Dédi, én miért nem mehetek apáékkal, amikor megrendelik a kistesót?
- Ez a felnőttek dolga.
- Ha nagy leszek, én is kérhetek kisbabát?
- Kérhetsz.
- Dédi, tudnak úszni a hajók?
- Igen.
- Megúsztatjuk őket a Tiszán?
- Meg, kislányom.
- Mikor megyünk horgászni?
- Készítek szendvicseket, jól felöltözünk, és dél körül elindulunk.
- Dédipapa, szerinted anyáék kisfiút rendelnek vagy kislányt?
- Hát, ez nem olyan egyszerű. Te kit szeretnél?
- Kisfiút, mert nem venné el a babáimat. Tudod, hogy a kisfiúk nem babáznak?
- Sejtem.
- Felvegyem a síruhámat?
- Igen, az jó lenne.
- Ne nézz ide, mert vetkőzöm.
Az öreg csak somolyog az orra alatt.

Hogy nem fog három napig unatkozni, az biztos!

- Yolla -

2013. január 28., hétfő

Árnyékon túl

2013. január 27.

Ma túlléptem az árnyékomon. Igaz kicsit csalafintán, mert mint egy rossz kölyök somfordált előttem, ha nekiiramodtam, futott és szemtelen kimértséggel mindig épp annyival volt előttem, mint a kezdetek kezdetén. Ezért nem tehettem mást, mint vettem egy hosszú botot, megálltam egy helyen, ahol megkarcoltam a földet az árnyékom végénél és a sarkaimnál, majd megmértem ezt a távolságot és diadalmasan továbbléptem, mintha nem is lenne árnyékom.

Volt megjegyzem, de erről őt nem értesítettem. Quaddal is próbálkoztam, ugyanazt a piszkoskodást művelte velem, mint gyalogosan, így már nem is mértem semmit, hiszen tegnap az árnyékom valahol a híd környékén volt. Abban a pillanatban továbbhaladva, a tegnapi árnyékom mindenképpen mögöttem maradt. Lehet, hogy nem a legbölcsebb okfejtés ez, mert egy nappal korábbi árnyék volt... Ha jól sejtem már sehol sincs, de olyan megnyugtató érzés volt továbbrobogni, még az út is felhagyott a zötyögtetéssel, és a hepehupát lecserélte.
Olyan fényes volt, mint mikor egy légy smirgliről tükörre mászik.
Olyankor dupla veszedelembe kerül, mert önmagát látva összekavarodik, és a negatív támadó légy képe átmenetileg elvonja védekező reflexeinek működését. Legyek ezt hosszú időre még egy ilyen magát megduplázó fényes lapon sem tehetik.
Egy szó mint száz, én tovább menten azzal a quaddal, elég vadul, ahogy csak engedte az út, amelyik alám simult, és két oldalon
az árnyékot feltűnően hanyagolva csodálkoztam rá az odanőtt múltra. Már bőven saját árnyékomon túl, az extrém kerékpárpálya szerepét betöltő helyen megálltam a valamikor majdnem függőleges patakparton. Hajdan ott robogtam cserjék közt kerekezve át a latyakon túli, egyebekkel telt, kőbarna vízen, és erőből fel - a lendületet jól kihasználva - a kevésbé meredek túlsó parton.
Hát itt, ezen az árnyékon kívüli ponton szólított meg egészen hangosan a múlt. Megfordultam, és hogy mindent jól halljak, lássak, a motort is kikapcsoltam, mert az ilyen négykerekű terepjárókat szándékosan zaj-turmixgépnek tervezték. Ott állt egy kis szelet, nem jelentéktelen múlt, két vörösre dörzsölt szeméből patakzott a könny. Mögötte a kerítésen túl egy másik múltdarab siratott valamit, ami neki elszállóban van. A könnyek a kerítésen kívül álldogáló múlthordozója, egy másik darabkát porlasztott már zokogva, mint göröngyöt, szét markában.
Csak a síró múltdarab magamhoz szorítását ejthettem meg, a kerítésen túli bezárkózott magába, hogy még jobban fájjon neki, és a magamhoz öleltnek az egyenletesen fokozódó, mind erősebben sajgó hiány. Az így akkora helyet töltött be, hogy egy szétmorzsolt, keservét is felfokozó, mindent szétnyomó visszafojtott jajdulás lett a némaságba burkolt önevéssel.
Nem bántam meg, hogy lehetetlenbe vágtam fejszémet, de akkor úgy éreztem, hogy vissza kell mennem az árnyékom élő tartományába ahhoz, hogy minél több örömteli, burjánzón megszépült, és a keserűn fájó, másokba gyökerezett múltegészet - helyén kezelve - vihessem legközelebb az árnyékot átlépni nemakarás, abba a hármas, háromfelé szétfájt pici múltdarabba lélekerősítőnek.

http://boerpeterpal.blogspot.hu/2012/09/arnyekon-tul.html?spref=fb

- Boér Péter Pál -

2013. január 3., csütörtök

BÚÉK!

2012. december 30.

Olyan jó az, amikor nem is számítasz rá, mert egyrészt nem is láttad pár napja a párod, na meg amúgy is kiszámíthatatlan, és különben sem ígért semmit, és te nem is kértél, és ő mégiscsak megjelenik Szilveszter éjszakáján mint valami kóbor látomás.
Nem mintha nem szeretném bármelyik éjszakát vele, mert nincs különbség, csak ez mégis egy kis figyelmesség.
Ráadásul kreál neked egy kis köszöntő-szerű rigmust a naplódba, ami egyedi és utánozhatatlan, de ha tök béna lenne, akkor is imádnád érte, mint minden apróságért. Mert csak nekem… Még csak elfogult sem vagyok, csak hálás. Hálás kis jószág vagyok, a fene vigye el. :)
Utánaszámoltam, és ez már a harmadik szilveszter együtt és mégsem együtt. Most is együtt voltunk alkoholmentesen, csak a likőrrel kacérkodtunk szavainkban, mert a likőrt kihagytam karikor is, a pezsgőt meg tegnap visszautasítottam, de mint ő mondá, nekem pedig nem árt a lik-őr.
Hát lehet nem szeretni?

Azután pedig beszéltünk a Donna fajtákról, hogy van a Donna por a porcokra, a Donna Klementina, a Don, na hagyjál, és kérdezte, hogy én melyik akarok lenni. Én pediglen válaszoltam, hogy én… csak az ő kis Donnája egyedül… Erre persze nem válaszolt, ami beleegyezést jelent. :)))

Na, ennyi romantikát erre az évre, most kezdem a lehiggadást. :)
Ez is egy olyan fogadalom, amit nem tartunk be. :)

BÚÉK mindenkinek itt is!

- Donna Juanna -
 http://www.felesegek.hu/naplo/bejegyzesek/buek_5430