2011. május 15.
Karácsony előtt nagy zűrbe keveredtem. Hogy eltereljem a figyelmemet, ádáz küzdelembe kezdtem a szóközökkel és a vesszőkkel való harcban, mint Don Szélmalomharcos.
Fel nem fogtam, hogy valaki miért a vessző vagy egyéb írásjel elé teszi a szóközt, és miért nem utána... Így nem esztétikus, na... bántja a szépérzékemet, arról nem is szólva, hogy nem így kéne... Azóta sokaknál láttam elkövetni ezt az égbekiáltó bűncselekményt. Persze előfordulhat véletlenül is, de ahol módszeresen így található... ott valamit kéne tenni. Az ember néha nem tudja, hogy szóljon-e vagy sem, és ha igen, akkor hogyan?
A helyesírás-ellenőrző hullámos kék vonallal bünteti eme tettet, és figyelmeztet a szabályra: Szóköz nélkül tapadó írásjel!
Azért volt értelme a mérgelődésemnek, mert egy barátom rövid időn belül jelentkezett, hogy:
Vadóckám, ma harapós kedved van? Olvastam itt a hozzászólásaidat. A verseknél nem érdemes az írásjeleket számonkérni, mert ott mások a szabályok. Van prozódiai vessző is, és a mondatokat sem kötelező nagy kezdőbetűvel írni. Kb. mindenki úgy használja a jeleket, ahogyan akarja, ha ezzel valamilyen ritmikai vagy más szándéka van.
Na igen, igaza van, és végül is ő a versíró, nem én. Valahogyan mégsem találtam a logikát az összevisszaságban, mert én vagy figyelembe veszek valamit, vagy nem, de általában nem szoktam váltogatni egy íráson belül. Persze mindent ráfoghatunk az írói szabadságra, a vers pedig nem az én műfajom. Az is meglehet, hogy a szóközök elcsúsztak a beillesztés módja miatt. Mindenkinek találok végül mentséget. Nem vagyok én rosszindulatú, csak néha kicsit házsártos... és néha én is elütök ezt-azt, előfordul, főleg, ha sietek, pedig elvileg maximalistának mondanak, ám ez sem egyenlő a tökéletessel.
Több irodalmi oldalon megfordultam már, és az ember mindig felcsíp valami kis okosságot, egy-egy javaslatot, kiigazítást. Ha sikerül leküzdeni az első reakciónkat a negatívnak tűnő, ám építő jellegű kritikára, még fejlődhetünk is. A lényeg, hogy figyeljünk oda, hogy mit mondanak nekünk, akkor is, ha nem tetszik és nem esik jól.
Az első, amit tanultam, hogy a számokat is betűvel kell írnom, például, hogy ötvenegy éves vagyok, és nem 51 éves. A szerelmi háromszög, szintén nem szerelmi 3szög, mint láttam egy esetben.
Azután abban okítottak, hogy a párbeszédeknél a gondolatjel után is kell tenni egy szóközt.
- Valóban? - kérdeztem, és azzal érveltem, hogy a regényeknél sem szoktak.
Végül kiderült, hogy mégis, főleg az igényesebbeknél. Azóta már én is ezzel nyúzok másokat...
Megfigyeltem, hogy némelyek a bolygókat is nagy kezdőbetűvel írják a mondatokban. Ha a Hold, Nap szavakat tulajdonnévként használjuk, nagybetűvel kezdjük. A mindennapi írásban azonban fölösleges erőltetni, tehát: a hold fénye szép.
Amiért itt már kaptak többen, és nem tőlem, az a személyes névmások nagy kezdőbetűvel írása. Azokat a közneveket, névmásokat és névmási szerepű határozószókat, amelyek a megszólított személyére vonatkoznak, szöveg belsejében általában kisbetűvel kezdjük. Fokozott tisztelet kifejezésére azonban az ilyen esetekben nagybetű is alkalmazható.
Lassan tipikus hibának mondanám, hogy az én helyett Én szerepel, mert még a szerelem hevében elkövetett nagy Ő megérthető, ha róla van szó. A tiszteletteljes Te is elfogadható, abban az esetben, ha levelet írunk, vagy valamilyen célunk van vele, de egy sima prózában, vagy párbeszédben nem az igazi. De az Én... az már kicsit gáz... Elvégre nem vagyunk egoisták... vagy legalábbis nem nagyon.
Kedvenc barátnőm karácsonyi pályázatát javítottuk együtt, amikor azzal nyúztam, hogy pontból vagy egyet, vagy hármat biggyesztünk a mondat végére, de soha nem kettőt. Azóta is ez a kedvenc mondása.
Végül az igekötős igék figyelemfelkeltőek még, és ha jó a hallásunk viszonylag egyszerűek is. Ezek sajátosan viselkedő összetett szavak.
Ha az igekötő közvetlenül saját igéje (vagy igeneve) előtt áll, egybeírjuk vele: megfordul, lefekszik. Ez a legegyszerűbb, mégis ezt szokták leginkább elrontani. A többi már olyan bonyolult, hogy meghagyom a pedagógusoknak.
Arra most külön nem is térek ki, hogy konzervatív énem hajmeresztőnek tartja, a teccik, műxik, ütközünk, cekci, lájkolom és egyéb jövevényszavakat.
A "muszáj"-ról, mint "muszály", most nem is beszélek... talán egy uszály elhajózik még a Dunán...
De éljen a fejlődés, hajrá magyar anyanyelvünk!
Kalandra, azaz írásra fel!
Amúgy itt minden megtalálható, ami az írott nyelvet illeti, a szóközös dolgokat kivéve, hiszen én is csak egy vagyok a "fakanalas macik" közül:
http://hu.wikisource.org/wiki/A_magyar_helyes%C3%ADr%C3%A1s_szab%C3%A1lyai
- Exmoderátor -
