2011. október 24., hétfő

A gyermek mindenek felett álló érdeke...

2011. október 23.

Az első gyerek...

Nálunk úgy alakult, hogy öt gyermekünket én nevelem.

Legalább az első közös gyermekünk megszületéséig megy vissza a történet, amikor rémületes dolgokat éltünk át. Emlékszem, milyen szép, életvidám volt a párom kismamának, és mennyire váratlanul, látszólag minden ok nélkül törtek rá időnként a görcsös fulladások. Teljesen tapasztalatlan voltam, a mesterséges lélegeztetés volt az egyetlen, amivel próbáltam kihúzni az időt a mentők megérkezéséig, és kérleltem hogy ne haljon meg, ne hagyjon itt a gyönyörű kislányunkkal.
Utólag restellem leírni is, de nagyon dühös voltam a mentőorvosokra, amikor a második alkalommal is a vállukat vonogatva távoztak, a kórházba szállítás helyett egyetlen nyugtató injekcióval elintézve a halálos betegséget. Annyi volt a hozzászólásuk, hogy nyugi, ez csak egy kis idegesség. A nyugtató injekció viszont tényleg hatott, mindig elmúltak tőle a szörnyű tünetek. Nekem is kérnem kellett volna egyet.
Harmadszorra minden ugyanígy történt, de amíg a mentőkocsihoz kísértem a távozó orvost, elmagyarázta a rosszullétek közönséges, szorongásos eredetét.

Az első balsejtelmeim így eloszlottak, de megjelent a láthatáron egy másik sötét felhő.
Jó, hogy nem rosszindulatú daganat, vagy infarktus, vagy valami más, szervi baj. Azzal viszont mit kezdjek, ha a félelem az anyaságtól, valamilyen megfoghatatlan félelem a jövőtől ilyen súllyal telepszik a páromra?

Megjósolhatatlan, kiszámíthatatlan változások előérzete kezdett eluralkodni rajtam, de teljes önbizalommal éreztem, hogy kézben tartom a helyzetet, mindent szépen megoldunk.

Az addig semlegesnek ható beszélgetések részletesen felelevenedtek bennem. Két éven át csak találkozgattunk. Most, épp hogy csak hozzám költözött, és még minden szokatlanul új volt? Erről soha nem volt szó. Igen, a szerelem sodró lendületében ezen én nem akadtam meg. Miért is nem? Kezdtem átérezni, hogy a főiskolások gondtalan életét élő lánynak mit jelent, ha az államvizsga után egy hónappal a szülőszobában találja magát. Mi lesz a terveivel? Biztosan voltak, vannak ilyenek, még ha talán magának sem fogalmazta meg őket pontosan. Valahogyan ezeket eddig elrejthette és átváltoztatta az érzelmek féltése és tapintata.

Nem volt jó ráébredni arra, hogy ő külön is, tőlem függetlenül is van. Esetleg még kiszolgáltatottnak is érezheti magát. Ez a gondolat úgy ért, mint egyfajta merénylet, és mindenféle irányba terjedni kezdett.

Nekem a gyermekvárás öröme csak egy passzió, szinte nem is vettem részt benne? Csúnya dolog lenne, ha így érezné! Igaz, hogy a lányos alakja teljesen elváltozik, ami nekem kedves, de neki talán ez nem éri meg? Mesélte, hogy régebben színésznőnek készült. Talán csak nem merte elmondani, hogy még mindig?

Egyáltalán ki ő, akit addig nem ismertem? Bevallom, ezt máig nem tudom.

Később már nem is voltam biztos abban, hogy én tartom kézben a helyzetet, csak abban, hogy a kulcsa nálam van. Egyre tisztább lett, hogy itt valakinek komoly áldozatot kell hozni mindhármunk sorsáért.

Férfi is vagyok, meg idősebb is, van lakásom, egzisztenciám, szilárdan állok a lábamon. Bizalmat, bármit kettőnk közül csak én hitelezhetek.
Egy boldog korszak véget ért, amikor a szavak nélkül magától-értetődőnek érzett dolgokat először meg kellett fogalmaznom.

Visszanézve mosolygok magamon.
Jó, fiatal voltam.


Egyszer majd folytatom.

- Juhász András Géza -

2011. október 17., hétfő

Casanova

2011. október 16.

„Ő egy Casanova!” halljuk néha ezt a megjegyzést bizonyos férfiakról, akik skalpvadászok és a ’legyet is röptében’ típusok hírében állnak. De vajon milyen volt az igazi Casanova? Tudjuk róla, hogy rajongott a nőkért, értett a nyelvükön és számtalan hódítást mondhatott magáénak.

Elvált nőként folyton lázasan kerestem az igazit.

A menő üzletemberrel, Ákossal, egy munka kapcsán ismerkedtem meg, a ’puccos’ irodájában találkoztunk. Az első benyomásom azt súgta, hogy egy frissen vasalt ingbe és divatos nadrágba bújtatott félénk óvodással hozott össze a sors. Mialatt bemutatkozáskor fogtuk egymás kezét, mégis rendkívül férfiasnak hatott. „Micsoda kettősség! Fénylő, acélkék, búskomor, lágy gyermeki szemek tartoznak egy erőtől duzzadó, robosztus kemény testhez. Vajon milyen lehet maga az ember, aki mögötte van?” – tűnődtem.
Nem sokkal ezután különös energiát éreztem a levegőben. Ákos felől olyan rezgések érkeztek, amelyekhez foghatóval már réges-régen találkoztam. Megborzongtam. Tudtam, hogy nem pusztán üzleti kapcsolat lesz közöttünk. Biztosra vettem, hogy ez egy sorsszerű találkozás, és nem állhat utunkba semmi.

Az események az első találkozást követően felgyorsultak.

Randi randit követett, két hét múlva már Ákos kényelmes kanapéján összebújva csodáltuk a kandallóban fel-felcsapó lángnyelveket, meghitt hangulatban hallgattuk a pattogó tűz ropogását.
Örömsóhajokat hallatva, szorosan Ákoshoz bújtam. Felkészültnek éreztem magam arra, hogy ne csak a lelkünk, a testünk is közelebb kerüljön egymáshoz.

Bevonultunk a hálószobába.

Gondolatban már ezerszer lejátszottam a szeretkezésünket, Ákost figyelmes, odaadó, gyengéd szeretőnek képzeltem.

Mire ellazultam, kezdtem elengedni magam és vártam a gyönyör fokozódását, Ákos már le is fordult rólam.

Megbénultam. Csak ennyi volt? Egy ultra gyors numera?

Értetlenül és kielégítetlenül hevertem az ágyon, fejemben kérdőjelek röpködtek. Két dologra gondoltam: „Valószínűleg annyira kívánt, hogy nem bírta tovább!” Ezt azonnal kiütötte a másik gondolatom: „Nem kívánt eléggé, de ha már elkezdte, gyorsan be akarta fejezni.”

Nemcsak a lélegzetem állt el, a hangom is elment. Megnémultam, a torkomban több ezer apró gombóc gyűlt össze. Nem szóltam semmit, szomorúan álomba szenderültem.

Másnap rengeteget töprengtem, szakirodalmat kerestem és egy barátommal is megosztottam a történteket. A barátom javaslatára nem mondtam Ákosnak semmit, csak vártam, és elhatároztam, hogy minden apróságra figyelni fogok.

Továbbra is találkozgattunk, de valami megszakadt bennem. Ő legtöbbször elbűvölően viselkedett, figyelmes volt, bókokkal halmozott el, néha viszont azt éreztem, hogy legszívesebben a pokolba kívánna. Az ágyban semmi változás nem történt, sőt mindig talált valami ürügyet, hogy elodázza a szexet.

A csodálatos álom, amiben a kapcsolatunk elején éltem rémálommá vált.

Kezdtem a saját nőiességemben kételkedni, azt hittem bennem van a hiba. Ezt a gondolatot aztán gyorsan elhessegettem, hiszen a volt partnereim egytől-egyik szex Istennőnek tartottak.

Kis ’kutatómunka’ után érdekes információk birtokába jutottam. Ákos után bomlottak a nők. Kiderült, hogy sokan állnak, álltak sorba a kegyeiért, de tartós, komoly kapcsolata szinte sohasem volt.

Egyszer volt nős, de szinte az első perctől kezdve menekült a családi fészekből, folyton kifelé kacsingatott. Házassága alatt felépített egy házat, elvégzett két főiskolát, és udvarolt több tucat nőnek.

Válását követően nem házat, inkább a karrierjét építgette, továbbra is rendületlenül csapta a szelet a gyengébb nemnek, és rengeteget sportolt.

Két dolog tűnt fel: a nők hihetetlenül nagy szerepet játszottak az életében, de mindig szükségét érezte, hogy lekösse az energiáit valami pótcselekvéssel.

Ákos azt is elmondta, hogy amikor már szorossá kezdett válni valamelyik kapcsolata, meghátrált, frusztrálttá, feszültté vált.

Biztosra vettem, hogy a nők a kedvességét, a barátságos stílusát, valamint a pénztárcáját szerették benne, nem a szexuális teljesítményét.

A lelkiző kisfiú engem is elbűvölt, de a hangulat ingadozásait, és a kis teljesítményét nem tudtam elfogadni. Úgy véltem nem az én dolgom a gyógyítása, ezért fájó szívvel bár, de szakítottam vele.

Nem sokkal ezután találkoztam egy pszichológussal, aki szakemberként ezt mondta: „Szexuálpatológiai ismereteim tükrében úgy látom, Ákosnak azért van szüksége egyszerre több hölgy rajongóra, hogy az önbizalmát erősítse. A legtöbb gyenge szexualitású férfi ezt teszi. Óhatatlanul a Casanova syndroma jut eszembe róla.

Casanova a rokokó korból 4500 oldalas memoárt
hagyott hátra, amit azóta is tanulmányoznak az orvosok. Szerelmi hódításainak számát biográfusai 1000-re becsülik. Orvosi szempontból azt tanulmányozzák leginkább, hogy étrendjében állandóan afrodiziákumok szerepelnek. Erre azért lehetett szüksége, mert gyenge képességei lehettek. Nagymértékben élt az akkor legismertebb afrodiziákum, a kőrisbogár por ajzó hatásával. Ez igen erős méreg is, amire emlékiratában úgy utal, hogy egy idióta kezében a gyógyszer méreggé válik, egy zseni kezében azonban a méreg válik gyógyszerré! Ezen kívül még számtalan ajzószert használt.

Ennek a gyenge képességének tudják be a szakemberek, hogy a meghódított nőnél, ha teljesíteni kellett volna, akkor már rohant a másikhoz, mert így nem derült ki képességének hiányossága.”

A Casanovák köztünk élnek…

.
Igaz történet.

-Lizelotte-


2011. október 4., kedd

Hogyan csábítsd el újra

2011. október 2.

Egy hosszú, többéves párkapcsolatban lehet még újat mondani, mutatni? Minden kapcsolatban előfordulnak hullámvölgyek, bizonyos impulzusok hatására változik hangulatunk, sőt még az érzelmeink is, viszont az nem mindegy, hogy meddig tart a hullámvölgy, és hova halad tovább a kapcsolat, s ha ellaposodik, mi a teendő.

Harmónia, reális énkép, vonzó külső

Mindennapi problémáink (anyagi, érzelmi, családi, munkahelyi) és a stressz, köztudottan romboló hatással van ránk, de mit tehetünk, hogyan küzdjük le. Először is, legfontosabb a pozitív hozzáállás, mindennek keressük meg a jó oldalát, ne a rosszat lássuk, és legalább otthon tegyünk kísérletet a stressz kizárására.
Lényeges a kiegyensúlyozott emberek harmóniában egymás mellett élése. Nélkülözhetetlen az is, hogy fogadjuk el magunkat, énképünk reális legyen. Amennyiben nem vagyunk megelégedve azzal a képpel, amit a tükörben látunk, ne legyünk lusták, tegyünk a változás érdekében, például, ha fogyni szeretnénk néhány kilót, egészséges ételeket fogyasztva, ésszerű diétát tartva, megfelelő kitartással, elérhetjük célunkat.
Ne hanyagoljuk el külsőnket, fordítsunk kellő figyelmet rá. Ki, mit tart alapvetőnek, kozmetikus, fodrász, körmös, már attól jobban érezzük magunkat, önbizalmuk növelése szempontjából sem mindegy, nőnek érezzük magunkat, és párunk is díjazza a változást.
Ne csak melegítőben lásson minket párunk, hanem csillogtassuk meg női mivoltunkat egy kevés smink és csinos ruha segítségével. Ne csak a háziasszonyt lássa benned, ami egy idő után unalmas lehet, hanem bájaid bevetve, a nőt is. Ehhez persze az is szükségeltetik, hogy te is nőnek érezd magad mellette, ezt a párodnak is kellene érzékeltetnie, pl. bókok vagy egy szál virág társaságában.

Kommunikáció, bizalom

A kommunikáció hiánya tönkreteheti két ember szerelmét, ezért szánjunk kellő időt beszélgetésre partnerünkkel. Emellett az egyén függetlenségének is meg kell maradnia, amit a párunk nélkül csinálunk, legyen az hobbi vagy egy könyv olvasása elalvás előtt, de törődjünk önmagunkkal, fordítsunk időt saját lelkünk ápolására, feltöltődésre.
A bizalom megléte is elengedhetetlen mindkét fél részéről, mert ha egyik már nem bízik meg a másikban, okkal vagy ok nélkül, a teljes helyreállítás már nem igazán lehetséges.
Figyelmesen hallgassuk meg párunk problémáit, kétségeit, kérdezzünk rá, milyen volt a napja, de ne vigyük túlzásba a faggatózást, úgy is elmondja, amit szeretne. Kölcsönös megértésre van szükség a mindennapokban. Legyenek közös témáink, nem kell mindenben egyetértenünk, nem baj, ha vannak saját gondolataink is, sőt.
Mindkét félnek akarnia kell a változást, dolgozni kell rajta, magától nem fog megoldódni. A felmerülő problémákat ne veszekedés keretein belül vitassátok meg, mert veszekedés közben elszabadulhatnak az indulatok, hanem próbáljátok meg kulturáltan, nyugodtan megbeszélni. Gondoljuk végig, miket éltünk át párunk mellett, mit köszönhetünk neki, hogyan képzeljük el a jövőt.
Sok munkára van szükség mindkét fél részéről, hogy ne legyen szakítás az ellaposodott kapcsolat vége.
Ha az egyik fél a szakítás mellett teszi le a voksát, ott már régen elromlott valami.

Rázd fel a szexuális életet

Az ellaposodott kapcsolatban valószínűleg a szex sem működik már úgy, mint az elején, és ritkábbak az együttlétek is. Etéren is sok erőfeszítést kell tenni a javítás érdekében. A kommunikáció itt is kulcsfontosságú, mert lehet, hogy régebben tisztában voltunk párunk szexuális szükségleteivel, mit, hogyan szeret, de ez is változhat, ezért erről is beszélni kell.
Újdonságok a szexben is segíthetnek előrebillenteni a dolgokat. Engedd szabadon a fantáziád, vagy nézz utána például könyvekben, vagy a neten, hátha találsz olyan szexuális „fogást”, amit szívesen kipróbálnátok.
Hangolódjunk kedvesünkre, de csak azt tegyük meg az ágyban, ami nem kellemetlen számunkra, tehát mindkettőnknek örömet okoz. A stresszt mindenképpen próbáljuk meg kizárni, mert a belső feszültség megöli a vágyat.
Hasznos lehet egy sokat sejtető fehérneműben eléállni, és elcsábítani, biztos, nem fog ellenkezni.
Nem lehet csupán a szexszel életben tartani egy kapcsolatot, de hidd el, sokat segít mindkettőtökön, és kihat az élet más területeire is, ha kiegyensúlyozott a szexuális életetek.

Közös programok

Szervezzünk olyan közös programot, amiben mindketten örömünket leljük, például wellness, sport, és akkor ne a problémákkal foglalkozzunk, egymásra koncentráljunk. Emellett, ha van közös gyermeketek, vele is vegyetek részt közös eseményeken, például állatkert, játszóház. Ezek a kellemes, közös élmények sokat tudnak javítani a kapcsolaton, kiszabadultok a szürke hétköznapokból, levezetitek a stresszt, s az együtt átélt dolgokban örömötöket lelitek, ezáltal közelebb kerültök egymáshoz is. A lényeg, ne legyen erőltetett, és érezzétek jól magatokat.

http://www.felesegek.hu/naplo/bejegyzesek/hogyan-csabitsd-el-ujra_3313

-Betsy-