2010. december 20., hétfő

A karácsonyi pályázatról...

2010. december 18.

Hagyománnyá vált, hogy negyedévente meghirdetünk egy-egy pénzdíjazású amatőr írói pályázatot.
Így most sem maradt el a soron következő, a karácsony ihletésével vártunk tőletek írásokat.
Sokan jelentkeztetek a versenyre, újak, kezdők és gyakorlott pályázók. A végén 41 írónk ragadott billentyűzetet, és küldte be nevezését határidőre. Az ez idáig megrendezett 3 pályázatunk közül, ezzel a nevezésszámmal, a mostani volt a legnépszerűbb.
Köszönjük a régi pályázóinknak, és üdvözöljük az új tagjainkat!

Ahogy a felesegek.hu/palyazat link alatt láthatjátok is a végeredményt, a győztes ezúttal Donna Juanna lett az „Anyai szív” című írásával. Második helyen Nurse végzett az „Ajándék” című művével, és harmadik lett Csillogszem a „Warcraft 3.”-mal.
A versenyben szokásunkhoz híven, ismét 4 különdíjat hirdettünk ki; írók és írásaik: Postáska, Postás-ka-rácsonya; Butácska, Kedvenc Apukámnak; Aranyosi Ervin, Karácsonyi mese; Zubi, Hála.
A további versenyre nevezők, elismerésül, oklevélben részesültek. Köszönjük szép írásiakat!

Akkor a győztesekről pár mondat, mint már szokásom.
Csillogszem, Warcraft 3. (3. helyezés)
Az írás egy remek tempóval megírt kis karácsony-irónia, vagy mondhatjuk valóság-tükörnek. Az írónő ügyesen keretbe foglalta a történetét, és a végén abból egy huszárvágással kilépve döbbentette meg olvasóit. Az írás végig feszesen tartotta az elejétől felpörgetett tempóját, és ügyesen fékezett le, majd rántotta vissza a valóságba az olvasót. A zsűri Csillogszem írását az egyik legjobban megkoreografált írásként értékelte.
Nurse, Ajándék (2. helyezés)
Az egyik legkedvesebb történet, amit az írónő úgy tudott megírni, hogy nem esett túlzásokba, giccsbe. Ezzel a próbálkozásával a „kedves történetek” közül a mezőnyben szinte egyedül birkózott meg. Az írását két részre bontotta, amit rövid átkötéssel vezetett át. A novella első részét nyitva hagyta, míg a második részt szépen felépítve vitte végig, a történet csúcspontjáig, ami az első rész nyitva hagyott „kérdéséhez” vezetett vissza. Szép, érzelmeket átadó írás. A zsűri Nurse nem hivalkodó humorát és a kedves történet ízléses megírását díjazta.
Donna Juanna, Anyai szív (1. helyezés)
Az írónő három részre bontotta az írását. Az első részben egy ügyes kis fogással a nyugalomba helyezett olvasót, hirtelen egy másik világba röpítette, a főszereplő gondolatainak világába. A következő rész, egy ügyes párbeszéddel kapcsolódott az előbbi gondolathoz, megint egy más világba helyezve olvasóját. A végén a harmadik részben a „gondolat” és a „gondolatról beszélés” után, eljött a „pillanat”. Donna Juanna a lebegésből, a valóságba, majd az „álom realizálásának kapujába” juttatott bennünket. A történet kicsúcsosodása a sztori befejezése, ami a végig a háttérben bújkáló kérdésre adta meg a választ. Itt a zsűri az egyik legegyenletesebb színvonalú és a legjobb szerkezetű írást, valamint a szép lezárást értékelte.
A különdíjaknál az érdekes és humoros témákat, valamint az egyéni stílust ismertük el. Az oklevelet kapottakat bízatjuk, hogy továbbra is maradjanak velünk, és írjanak az oldalra.
A következő pályázatunknál ismét várjuk nevezéseiteket!

Gratulálok a díjazottaknak, és minden résztvevőnek!

Pussz,
Tündér

2010. december 3., péntek

Szabó Géza

2010. november 28.

Kezemben egy régi, megsárgult fotó. A szemfüles paparazzók Miklós püspököt kapták le szentté avatásának napján, valamikor 1087-ben. Az, hogy miért kellett halála után még hatszázharminc évet várnia erre a megérdemelt kitüntetésre, meg sem fordult a fejében. A képről egy jó karban lévő, erős hatvanasnak látszó, tiszta tekintetű, szakállas férfi néz vissza reánk.
Na, ő az, aki mostanában is nagy cuccokkal jön-megy a névnapján. Mikulás bácsinak hívják. Egyébként pillanatnyilag civilben Szabó Géza a neve. Ez lennék én. Bérmikulás. Elkötelezett vagyok az ünnep iránt.
Minden évben ilyentájt előveszem a gondosan elpakolt és lezsírozott Mikulás-szettemet. Egy piros kabát, egy pár piros csizma, süveg, álszakáll, álbajusz és egy dögnehéz puttony. Rénszarvas meg mindig akad valahol. És indulhat az ajándékozás. Egyszerűen a véremben van mikulásság, és imádom a gyerekeket is. Már hetekkel az ünnep előtt gyakorolni szoktam. Megállok egy óvoda vagy általános iskola előtt, és cukorkát meg apró ajándékokat osztogatok a kicsiknek. Mindig nagy sikerem van. Egy eset volt csak kivétel. Hihetetlen, hogy lehettem akkor ilyen feledékeny. Ott állok az általános iskola előtt, és osztogatom az ajándékokat. Szirénázva megérkezett egy rendőrautó, és már vittek is. Utóbb kiderült, hogy a feledékenységem okozta a bajt. Nem volt rajtam a Mikulás-gúnya. Elreppent néhány év, és nagy örömömre megint Mikulás lehetek.
Megpakolom a puttonyomat minden jóval, és szülői felügyelet mellett, szülői dotációval ajándékokat osztogatok a jó gyerekeknek. Meg a rosszaknak is.
De azért elgondolkodtató ez a Mikulás-szakma. Mindenki hálás a jóságos Mikulás bácsinak az ajándékokért, meg hogy meglátogatja a gyerekeket, és évente egyszer a cipőjüket is saját hatáskörben pucolják a kicsik. Aztán ennyi. Valami itt nagyon nem stimmel.
Az rendben van, hogy Miklós püspököt egy idő után szentté avatták, karitatív tevékenységének elismeréseképpen. De gondolt már valaki arra, milyen hálátlanok vagyunk mi, akik csak kicsit vagyunk szentek?
Eddig még senki nem adott a Mikulásnak ajándékot, pedig ha másért nem, azért mindenképpen kellett volna, hogy a névnapját is ekkor tartja. Reményeim szerint a Feleségek.hu lap is felsorakozhatna ezen kezdeményezés mögé, ha mással nem, szabad raktárkapacitással. Aztán, ha a Mikulás arra jár, egyben elviheti az egészet. Ha nem, akkor nem.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak apró figyelmességekre. Például a télen feleslegessé váló nyári cuccokra. Mondjuk, egy használt úszógumira, esetleg egy Mercedes kabrióra.

A felelősséget vállalja, és a cikket írta:
- Nem Tom -

A bejegyzést írta: Tündér