Nyaralunk!!!

2011. június 26.

Gyermek- és kamasz koromban gyakran sátoroztam a Tisza parton, eldugott falvak, tanyák közelében, egyik barátnőm családjával és barátaikkal. 

A vadkempingezést kinőve azonban többet akartam.

Többet, például zuhanyzót és angol wc-t. Így kerültünk egyik évben a megszokott kis baráti csapattal a poroszlói Tisza-kempingbe, és így lettünk ott visszatérő vendégek.
A korom múlásával azonban együtt jár a kényelmesség utáni vágyam is, így esélyt sem adtam arra, hogy idén nyáron is a Tisza-kemping fényűző komfortját vegyem igénybe. Keresgéltem a neten, vadásztam az igénybe vehető szálláslehetőségek után, és így jutottam el hosszas tortúra után Ilonka néni ajánlatához.

A néni, -miután felhívtam a megadott telefonszámot- már rögtön az első beszélgetésünk alkalmával a szívembe lopta magát, mivel elengedte az idegenforgalmi adót, ezenkívül jelentősen le tudtam alkudni a kért foglalót is, a kiadó szállás pedig fantasztikusnak tűnt az interneten keresztül.
Igaz, először akadékoskodott, hogy a két szobás családi házat csak ketten, én és a barátom vennénk igénybe, de aztán legnagyobb megelégedésemre kijelentette, hogy „mi” egy család vagyunk, így elképzelhetetlen, hogy bárki idegent szállásoljon még mellénk; mert mint mondta előtte, nagy lesz az a ház kettőnknek, így elképzelhető, hogy fogad mellénk más vendéget is, „közös véjce használattal”. Szerencsére szóban megegyeztünk, hogy mégsem tesz így, és a kiadó szállást egy hétig kizárólag én és a párom fogjuk uralmunk alá vonni.

(1. nap –hétfő-)
A megbeszéltek szerint hétfő délután megérkeztünk a poroszlói állomásra, ahol azonmód hívtam kedves szállásadónkat, további útbaigazítás végett.
Ilonka néni megnyugtatóan bele is recsegte a mobilomba, hogy aszongya: „tessenek gyönni, itthon vagyok”.
A nyári napsütésben végigvonszoltuk fáradt testünket és bőröndjeinket Poroszló kies utcáin, és kis keresgélés után megérkeztünk a címre, ahol Ilonka néni már várt ránk.
Jól megtermett, hatvan év körüli asszonyság volt, résnyire húzott szemével fürkészően vizslatott minket.
Bevezetett a házba, majd kérte, hogy válasszunk szobát magunknak. Furcsálltam a dolgot, hát mégsem miénk az egész ház?
Aztán némi gondolkodás után, beláttam, hogy Ilonka néninek igaza van; nem mai gyerek már, miért takarítson utánunk feleslegesen? Kiválasztottuk az egyik szobát, majd bevittük a bőröndjeinket. A szobában így nem maradt egy talpalatnyi hely sem, mivel a franciaágy, a hozzátartozó két éjjeliszekrény, a koloniál stílusú szekrénysor, az előtte elterülő pótágy, a kisasztal, a nagyasztal (rajta a nem működő tévével) valamint a két fotel miatt már így is alig lehetett férni a körülbelül tizenöt négyzetméternyi területű szobában.
Sebaj! Hiszen nem azért jöttünk, hogy az egész napot a szobában töltsük, és ha kipakolunk, biztos könnyebben boldogulunk.
Azám kipakolás!…Ilonka néni már a fürdőszobát mutogatja.
Vittem is serényen a néni után a piperecuccaim, de kiderült, felesleges az erőlködés a részemről.
Ilonka néni szilárdan megvetette lábát a szemmel láthatóan belakott helyiség közepén, (a polcok tömve voltak a háziak különböző tisztálkodási kellékeivel) majd jobb kezével széles kanyart írt a levegőbe, aztán így szólt:
-No, ez a fű’dőszoba! Úgy gondoltam maguk kipakó’hatnak ide! – mondta, azzal kezével rácsapott a fürdőben lévő keskeny fűtőtest tetejére.
A fűtőtest cirka negyven centiméter hosszú volt, és körülbelül tizenkét centiméter széles.
Miután a barátommal igazságosan elfeleztük, éppen ráfért a szappanom, és a fogkefém.

- Mit hoztál magaddal? - nézett a néni a fürdőszoba elhagyása után az előtérben maradt csomagomra.
Kérésére kötelességtudóan megmutogattam élelmiszerkészleteinket.
- Főzni fogsz? - kérdezte mély hangján. - Hagyjad itt kinn azokat az ételeket - mondta, és rámutatott egy kisasztalra az ebédlőben.
Majd sorban megnézegette, mit hoztam: leveskockát, fűszereket, száraz tésztát, zacskós rizst, pudingport, félkész gofrit, és néhány konzervet.
A mustra után, Ilonka néni közölte velünk, hogy, „nagy baj, van, meggondó’ta magát, fogad ő mellénk más vendéget”.
Ezek után már semmi jót nem vártam a nénitől; mindenesetre gyorsan átadtuk neki az irányába tanúsított jó szándékunk, és megelőlegezett bizalmunk jelképét, egy doboz bonbont. Ilonka nénin nem látszódott, hogy különösképp meghatotta volna a gesztus, továbbra is kitartott az álláspontja mellett.
Mit tehettünk volna? Megírtuk a szerződést, és maradtunk.
Ilonka néni ezután hosszasan sorolta a házirendet, úgymint, a szúnyoghálóval felszerelt bejárati ajtó legyen mindig csukva, a lámpát ne égessük, a vizet ne folyassuk, a gázt ne használjuk, a rendre vigyázzunk, a denevérrel keresztezett csivava keveréket, más néven a kutyáját, ne engedjük a házba, és óvjuk tőle a bejárati ajtóra szerelt hálót, mert a dög hajlamos rá, és szétszedi. Legyünk csendesek, rendesek, a rádiót csak módjával hallgassuk, ne maradjunk el késő éjszakáig, és ha valaki kiadó szállás után érdeklődne, rögvest irányítsuk hozzá.
Miután a kinyilatkoztatás megtörtént, Ilonka néni a távozás mezejére lépett, de előtte még megfenyegetett minket, hogy másnap jön mosni.
(Kiderült, hogy az udvaron van egy kisebb épület, és a férjével ott laknak, amíg a turisztikai szezon tart, vagyis, amíg elfoglaljuk a házukat.)

(2. nap –kedd-)
Fárasztó nap után édes a pihenés, azaz édes lett volna, ha az űrkutya nem ugatott volna egész éjen át az ablak alatt.
Ettől függetlenül reggel bizakodva keltünk, a napfény mosolyt csalt az arcomra, a kezdeti nehézségek egy rossz álomnak tűntek.
Békésen kávézgattunk barátommal a verandán, (Ilonka néni nem sokkal előtte szambázott el a boltba, ő úgy mondta: „ábéce”) mikor két idegen férfi állt meg a ház előtt, és kiadó szállás után érdeklődött. Barátom, ez az aljas jellem, zsigerből rávágta, hogy sajna, az
bizony nincs. Ebből kisebb vita bontakozott ki köztünk, mert attól függetlenül, hogy én sem szerettem volna a vakációm két ismeretlen fiatalemberrel (közös fürdőszoba és véjcehasználattal) összezárva tölteni, ezt nem tartottam szép gesztusnak. Nem beszélve arról, miszerint a falu kicsi, a szomszédok extra radarral rendelkeznek, és az iménti beszélgetést továbbítják a szememben már így is rémisztő szállásadó néninek.
A krach be is ütött, mikor Ilonka néni hazaért, és rákérdezett: érdeklődött-e valaki kiadó szoba után. Barátom rögtön rávágta hogy nem, mire Ilonka néni elmondta, hogy vigyázzunk, mert útközben mondták neki, hogy két fiatalember kiadó szállás után érdeklődve férkőzik be a házakba, és utána némi eltulajdonított értékekkel távoznak gyorsan és angolosan.
Püff neki! Megmentettük Ilonka néni vagyonát, és még csak el sem büszkélkedhettünk vele!
A nap gyorsan eltelt, felfedeztünk néhány kisebb vendéglátóipari egységet, bevásároltunk, megjártuk a strandot, közben a néni is sikeresen kimosott.

(3. nap –szerda-)
A délelőtt folyamán Ilonka néni ismételten meglátogatott minket, és szemrehányóan közölte hogy a barátom reggel nyitva hagyta a veranda ajtót, így bejöttek a legyek, és „mind össze szarták a falat”! Tetszenek érteni, ugye? Nem egy-két légy szarta össze a falat, hanem mind! (elnézést kérek a kifejezésért)
Tüzetes vizsgálatba kezdtem a falakat illetően, de egy darab légypiszkot sem találtam, így az ügyet részemről lezártnak tekintettem, barátomat pedig, hogy hatásosabb legyen, még Ilonka jelenléte alatt megfenyítettem a nyitva hagyott ajtó végett. Mivel úgy tűnt, hogy a néni a rendre utasítás után sem óhajt elhagyni minket, igyekeztünk minél gyorsabban elhagyni a terepet, és újfent lementünk a strandra.
Délután visszamentünk a házikóba, gondoltuk megebédelnénk, de Ilonka néni épp a konyhában leltározott.
Pont kapóra jöttünk neki, így el tudta mondani, hogy túl sok edényt használunk, túl sok pohárból iszunk, túl sok tányérból eszünk, majd kijelölte mely konyhatechnikai eszközöket használhatom a közeljövőben.
Nagy levegőt vettem, és próbáltam elviselni a nénit.

(4. nap –csütörtök-)
Ilonka reggel újfent tiszteletét tett nálunk, és kitárta „mind az ablakot” mivel a friss levegő úgymond létfontosságú. Ezzel egyet is értettem, bár időközben megfigyeltem, hogy a néni felettébb szeret a kitárt ablakok alatt üldögélni (és hallgatózni), ami engem, egy icipicit frusztrált.
Délben ismét visszatért hozzánk, és informálódott a gasztronómiai ismereteim felől, rátérve a lényegre, nem sütnék-e süteményt neki.
Mivel még mindig nem jöttem rá, mely a leghasznosabb stratégia a néni ellen, már majdnem belementem az ajánlatába, mikor rájöttem, hogy nem tudok sütni, így kénytelen voltam elutasítani a felkínált lehetőséget.
Ilonka morgolódva elhagyta a lakot, majd az ajtóból visszafordulva, megérdeklődte fodrászhoz járok-e. A kérdés hallatán már végképp összezavarodtam, majd hősiesen kijelentettem, hogy nem. Speciel a nővérem festi a hajam. Ilonka szeme felcsillant, és rögtön rá is tért a lényegre, ha ennyire otthon vagyok a hajfestésben, vegyem már kezelésbe ráérő időmben az ő hajkoronáját.
Sietve elutasítottam a felkínált lehetőséget, mondván, annyira azért nem vagyok járatos a szakmában.
Ugyanez nap délután visszajött és titokban átvizsgálta az utazótáskáink tartalmát.

(5. nap –péntek-)
Előző nap a párom eláztatta a perzsát a fürdőszobában (mért van szőnyeg a fürdőszobában?), gondoltam megölöm, de mivel a hullát nehéz eltüntetni, úgy döntöttem, megszárítom valahogy. Két lehetőséget láttam magam előtt, az egyik, hogy egész napos szobafogságra ítélve megszárítom egy hajszárítóval, vagy a természetre bízom, és kiakasztom a napra száradni. Mivel Ilonka néni ismételten célba vette az ábécét, kinn pedig legalább 32 C fok volt, az utóbbi megoldás mellett döntöttem. Szerencsére mire Ilonka hazajött, a szőnyeg ki is szikkadt. További balesetek elkerülése végett feltekertem a dögöt és beállítottam egy sarokba.
Pechemre Ilonka távollétünket kihasználva (hortobágyi kirándulás) visszatette a fürdőszobába, így este a drágámnak (párom) ismételten sikerült szétáztatnia.
Ekkor már éreztem azt, hogy a tűrőképességem kezd véges lenni, és szeretnék hazamenni, főleg miután Ilonka felfedezte a szőnyege ellen elkövetett merényletet, és megtanított minket a zuhany helyes használatára. Azt követően kimászott a kádból, ahol ruhában, víz nélkül imitálta, hogy kell tisztességesen mosakodni, bevonult a konyhába és közölte (üvöltött, mint az állat) hogy kinn hagytam az edényeket a szárítón, ami őt felettébb zavarja. A párom próbálta jobb belátásra téríteni a nénit, de Ilonka hajthatatlan maradt, mivel szerinte a nő dolga a háztartás szakszerű ellátása, és rendben tartása, amihez egy férfiember nem ért, így annak rendje módja szerint elküldte a barátomat a ( …) ki a verandára.

(6. nap –szombat-)
Ilonka ismét jött, és kitárta „mind az ablakot” még mindig a friss levegő létfontossága mián.
Mi lementünk a strandra.
Gondolkoztunk, hogy visszamenjünk-e, de valahol kell aludni.
Visszamentünk.
A barátom javasolta, hogy célszerű lenne körbepisilni a házat, megelőzvén az újabb látogatást. Igaz, a házat csak ideiglenesen lakjuk, de mi is csak ideiglenesen pisilnénk körbe. Ellenkezésemnek adtam hangot, majd módosítottunk a terven, és este „mind szétszedettük a hálót” a kutyával.
Ezt nem volt nehéz kivitelezni, mivel Edi, így hívták az űrkutyát, amúgy is mindig be szeretett volna jönni a házba. Elég volt bezárni a szúnyoghálóval fedett verandaajtót, utána hívni a kutyát.
Edi jött, látott, és győzött.

(7. nap –vasárnap-)
Lecsó illatára ébredtünk, Ilonka már bőszen főzött a konyhában. Sajnos, nem nekünk. Gyorsan összepakoltunk, és érzékeny búcsút vettünk a nénitől, aki a lelkünkre kötögette, hogy ha hazatértünk szeretett városunkba, ajánljuk a szállását minél szélesebb körben.
…
Én ezúton jelentem, megtörtént.
Ezután pedig - Isten engem úgy segéllyen’- csak szállodába megyünk.

- Bianka -