A tapasztalat

2011.augusztus7.                                                                                                                    

Vagyunk itt ebben a közösségben páran, akik már túl vagyunk azon a bizonyos "X" éveken. Próbálunk segíteni, ötleteket-, védő tanácsokat adni, ezzel együtt mégsem oktatunk ki senkit. Talán én egy tini lányt mégis, mikor a szülei nevelése ellen tiltakozott. Elnézést, de azt hiszem mi itt mindannyian megtapasztaltuk már az élet napos és borús, viharos oldalát is.

Saját életem a legjobb példa erre. Voltam felhőtlen tini, állított az élet nehéz döntés elé; iskola tovább vagy munka és iskola(?); mert testvéremnek is tovább kellett tanulnia, és a család egyszerre nem bírta a két dolgot.
Mindig is nyitott szemmel jártam a világban, érdeklődő ember voltam. Technikai érdeklődésem például mi sem tanúsítja jobban, hogy lány létemre volt motorom, amit szereltem és imádtam. Voltam boldog szerelmes, férjhez mentem akkor azt hittem álmaim pasijához, akiről később kiderült nem a nagy Ő. Voltam sajnos miatta megalázott szégyenteljes helyzetbe, de kivágtam magam, és emelt fővel távoztam. Voltam a környék egyetlen elvált nője, akit akkor mindenki megkövezett, de mivel nem kértem segítséget és kenyeret senki asztaláról, így nem fogadtam el a kéretlen tanácsokat sem. A házasságom ideje alatt szültem két csodálatos gyermeket, akiket egyedül felneveltem és sokat szenvedtem. Dolgoztam egyszerre két munkahelyen, hogy legyen kenyér az asztalra. Gyermekeim felnőttek. Lányom már férjnél van, fiam most fog nősülni. Nem szólok és soha nem is szóltam bele választásaikba, mert ők élnek velük és nem én.
Időközben volt egy szerelmem, akiről azt hittem értem megtesz mindent és a szerelmünk kiállja a próbát, a szülői tiltás ellenében is, de ez is elbukott, győzött a szülői erő. De talpra álltam és mentem tovább. Volt rossz élettársi kapcsolatom, melyben többet adtam szívből, lélekből, mint valaha is visszakaptam. A tettlegességet nem viseltem el, léptem és újra talpra álltam egyedül. Most van egy kapcsolatom és élünk szépen. Vannak mindennapi gondjaink, nehézségeink, de egymást tiszteljük, szeretjük, óvjuk és védjük.
Mindenki megharcolja a saját életében a tapasztalatok tudásának kálváriáját. Amikor óvó hsz-t írunk valakinek, nem véletlen, mert mi már azon, vagy hasonló pályán jártunk, tapasztaltunk belőle. Mi is voltunk fiatalok, és a tapasztalatokat bőrünkön szereztük meg. Tévedés lenne azt hinni, a tapasztalataink begyepesedetté, vagy beszűkültté tennének minket, mert tévedés, mi is a fiatalok között, emberek között élünk.
Én elvből nem mondok ítéletet semmi fölött, amit nem hallgatok magam meg (zene), vagy nem próbáltam ki (gördeszkázás). A mai zenei stílusokat is épp úgy meghallgatom, mint egy Mozartot. Ha kell, vigyázok gyerekekre, leülök a homokozóba, építek várat, alagutat, játszom katonásat. Nyitott vagyok és igényes a környezetemre és önmagamra is...

"Marcus Aurelius mondja, hogy negyvenéves korára egy férfi, akiben világít egy szikrája az értelemnek, mindent megélt és mindent tud, ami előtte történt az időben az emberekkel, s ami az utána következő időben történhet még.
A részletek lehetnek változatosak és eltérőek, de az alapélmény – minden emberiélet közös alapélménye – negyven év alatt csakugyan megtörténik minden emberrel. Megélte a szenvedélyeket, tapasztalta a természeti törvények állandóságát, és teljes bizonyossággal tudja, hogy halandó. Többet nem tudott Caesar sem, Antonius sem, Marcus Aurelius sem, többet nem fog tudni az ember az időben önmagáról és a világról soha. Minden más csak ismétlődés."
/idézet: Márai Sándor, Füves könyv/

- Divi Éva -