A gyermek mindenek felett álló érdeke...

2011. október 23.

Az első gyerek...

Nálunk úgy alakult, hogy öt gyermekünket én nevelem.

Legalább az első közös gyermekünk megszületéséig megy vissza a történet, amikor rémületes dolgokat éltünk át. Emlékszem, milyen szép, életvidám volt a párom kismamának, és mennyire váratlanul, látszólag minden ok nélkül törtek rá időnként a görcsös fulladások. Teljesen tapasztalatlan voltam, a mesterséges lélegeztetés volt az egyetlen, amivel próbáltam kihúzni az időt a mentők megérkezéséig, és kérleltem hogy ne haljon meg, ne hagyjon itt a gyönyörű kislányunkkal.
Utólag restellem leírni is, de nagyon dühös voltam a mentőorvosokra, amikor a második alkalommal is a vállukat vonogatva távoztak, a kórházba szállítás helyett egyetlen nyugtató injekcióval elintézve a halálos betegséget. Annyi volt a hozzászólásuk, hogy nyugi, ez csak egy kis idegesség. A nyugtató injekció viszont tényleg hatott, mindig elmúltak tőle a szörnyű tünetek. Nekem is kérnem kellett volna egyet.
Harmadszorra minden ugyanígy történt, de amíg a mentőkocsihoz kísértem a távozó orvost, elmagyarázta a rosszullétek közönséges, szorongásos eredetét.

Az első balsejtelmeim így eloszlottak, de megjelent a láthatáron egy másik sötét felhő.
Jó, hogy nem rosszindulatú daganat, vagy infarktus, vagy valami más, szervi baj. Azzal viszont mit kezdjek, ha a félelem az anyaságtól, valamilyen megfoghatatlan félelem a jövőtől ilyen súllyal telepszik a páromra?

Megjósolhatatlan, kiszámíthatatlan változások előérzete kezdett eluralkodni rajtam, de teljes önbizalommal éreztem, hogy kézben tartom a helyzetet, mindent szépen megoldunk.

Az addig semlegesnek ható beszélgetések részletesen felelevenedtek bennem. Két éven át csak találkozgattunk. Most, épp hogy csak hozzám költözött, és még minden szokatlanul új volt? Erről soha nem volt szó. Igen, a szerelem sodró lendületében ezen én nem akadtam meg. Miért is nem? Kezdtem átérezni, hogy a főiskolások gondtalan életét élő lánynak mit jelent, ha az államvizsga után egy hónappal a szülőszobában találja magát. Mi lesz a terveivel? Biztosan voltak, vannak ilyenek, még ha talán magának sem fogalmazta meg őket pontosan. Valahogyan ezeket eddig elrejthette és átváltoztatta az érzelmek féltése és tapintata.

Nem volt jó ráébredni arra, hogy ő külön is, tőlem függetlenül is van. Esetleg még kiszolgáltatottnak is érezheti magát. Ez a gondolat úgy ért, mint egyfajta merénylet, és mindenféle irányba terjedni kezdett.

Nekem a gyermekvárás öröme csak egy passzió, szinte nem is vettem részt benne? Csúnya dolog lenne, ha így érezné! Igaz, hogy a lányos alakja teljesen elváltozik, ami nekem kedves, de neki talán ez nem éri meg? Mesélte, hogy régebben színésznőnek készült. Talán csak nem merte elmondani, hogy még mindig?

Egyáltalán ki ő, akit addig nem ismertem? Bevallom, ezt máig nem tudom.

Később már nem is voltam biztos abban, hogy én tartom kézben a helyzetet, csak abban, hogy a kulcsa nálam van. Egyre tisztább lett, hogy itt valakinek komoly áldozatot kell hozni mindhármunk sorsáért.

Férfi is vagyok, meg idősebb is, van lakásom, egzisztenciám, szilárdan állok a lábamon. Bizalmat, bármit kettőnk közül csak én hitelezhetek.
Egy boldog korszak véget ért, amikor a szavak nélkül magától-értetődőnek érzett dolgokat először meg kellett fogalmaznom.

Visszanézve mosolygok magamon.
Jó, fiatal voltam.


Egyszer majd folytatom.

- Juhász András Géza -