Ikerlángok - pályamű

„Oldjon fel az ég önző vágyaim alól....” Vannak érzések, amelyek sosem múlnak el. Vannak képek, amelyek sosem fakulnak meg, és vannak érintések, amelyeket sosem felejtek el. Még hiányzol.

Ezen a kora nyári esős estén, mikor sétálni mentél, hosszan álltam az erkélyen. Néztelek a fák lombjai között. Lassan ballagtál cigarettát keresve, és valahonnan a nadrág mélyéről gyufát. A mosolyom simogatta már őszbe hajló buksidat. Többé nem látjuk egymást. Csak egyszer találkozhattunk. Ma délután.

Álmaimból határtalan világot építettem fel. Életre keltettelek benne téged. Azt mondtad, csak egy hologram vagy, sohasem lehetünk együtt. Nem akarsz tönkre tenni. Berendezkedtem a szíved palotájában. Ott vártalak. Álompillangók szárnyán jöttél el hozzám. Éjjelente a fantáziánk ölelkezett, mígnem megszeppentünk.
Egyszer találkoznunk kell! – kértelek, mert szeretlek.
Csak egyszer láthatnálak! – kérted, mert szeretsz.
Azt nem lehet. De igen. Őrülten.
Bejártuk együtt az elképzelt birodalmunkat, megéltük, mint egy kalandregényt. Szenvedéllyel szerettünk minden fejezetben. Időtlenül, egymásba feledkezve. Hétköznapi álmaink voltak. Papírból kivágott jelmezekből ruházkodtunk.
Most vetkezünk.
Akartuk már ezt a percet, hisz sosem láttuk még egymást. Mindjárt megérkezem.
Már vársz rám.

Melyik fejezetet játsszuk el, melyik álmot keltsük majd életre? Talán azt, amelyikben fáradtan értél haza, és fürdettelek. Amelyben az első gyengéd csókot adtam a szádra, és rajta hagytam. Kinyúltál a kádból. Kerestél, és végre megtaláltál.
Már vártam rád.
Imádtam azt is, ahogy beszéltettél, míg ruhátlanra csókoltál. Mikor a parton sütkérezve apró pettyeket nyomtál rám a tubusból, és nem kented el, - had vágyakozzam az érintésedre. Játszottál velem.
A kedvencem mégis egy téli álom volt. A forralt boros bódé előtt melengetted az átfagyott ujjaimat. A kabátod szárnyai alá vontál, hogy ne remegjek. Teát főztél, raktál a tűzre. Ruhástól parancsoltál az ágyba, majd úgy hagytál.
Mert szeretsz.

Megszeppent kislánynak érzem magam, aki először találkozik a Télapóval. Tudom, hogy gyönyörű lesz veled. Nem tervezhetünk, mégis itt vagyunk. Pár perc, és meglátjuk egymást. Abban a pillantásban minden benne lesz. Vagy összetörnek az álmok, vagy térdig járunk a csillagporban.

Egyre gyorsabb léptekkel haladok feléd. Magas sövény rejt az utolsó méteren is. Alig nézek szét az úton, már szaladok. Belépek az életedbe. Felismerjük egymást. Boldogságvigyor fut körbe rajtunk, fülig ér a szánk. Két mohó szempár becézi egymást. Pozitívan gondolkodtunk, rosszabbra számítottunk.

-De édes pofid van - mondja a szád.
-Csak elvakít a napsütés - mondja a szám.
-Gyönyörű vagy, ellenállhatatlan - mondja a szemed.
-Végem van - mondja a szemem.
-Érezni akarlak – simogat a kezed.
-Nem biztos, hogy szabad – kulcsol át a kezem.
Markáns tekintet. Férfias, érzéki. Gyengéden simogató. Ezektől a szikráktól féltettem a szívemet. Késő, már meztelen. A lelkem ruhája következik. Együtt bontjuk le burkait. Nincs egy szál kelme sem rajta, amiben elrejthetném.

Simogató ölelésben ismerkedünk. Vetkőztetnélek, de nem hagyod. A magasba emelsz. Hangosan kacagom, szédülök. De jó. Végre együtt nevethetünk. Gyönyörködve kutatom az arcod, homályos a túl közeli kép. Két puszit kapok a fáradt szemekre. Odaadom a szám, elfogadod. Szeretem. Kalimpáló lábaim biztonságot keresnek, a derekadra fonom őket. Az ölünk megszólítja egymást. A felgyülemlett erő két pólusban feszül, összekapaszkodik, nem engedi el a másikat. Mindketten izzunk belül. Lecsúszom rajtad, a földre engedsz, pedig a mennybe vágyom. Oda már együtt megyünk.

-Csordultig van veled a szívem – hajol fülemhez a szád.
-Ne félj, Kicsim – nézek fel rád.

Alig találsz meg a karodban. El vagyok veszve. Vágyakozva nyúlunk egymás ruhái alá. Keresed a szívemet. Megtalálod. Az első csókot ő kapja, megcirógatod, megpuszilod a bimbóját. Csendben vetkőzünk. Nem sietünk. Ünnepelünk, ez az ajándékozás napja. Fölém hajolsz, szerelemmel bújsz a szemembe. Felfedező útra indul a szánk, mesésebb, mint az álom. Még lassítunk, ameddig lehet. Eddig lehetett. Forróság remeg körülöttünk, egymásnak rohanunk, mint két mágnes. Csókolva engedlek magamba. Alig mozdulunk, de már szédülünk. Elenged a szád, fogva tart a szemed.
-Nézz rám gyönyörűm. Engedd, hogy lássalak – súgod. Élvezed, ahogy a pupillám remeg. Félrefordítanám a fejem, ne lásd a gyönyöröm. Megállsz egy pillanatra, a tekintetünk szeretkezzen tovább. A boldogságtól hevülten ragyog a szemed. Szemérmetlenül becézel. Rosszalkodsz. Oldalra fordítasz, úgy bújsz mögém. Szinte betakarsz, ahogy újra összeforrunk. Élvezek, viszlek magammal. Összekulcsolt kézzel indulunk. A Tejútra léptünk. Mint két láng, úgy lobbanunk egybe, egy sóhajban lüktetve. Eltévedek a térben, az időt már nem ismerem. Megszépülök a gyönyörben, kifeszít a mámor. Már tudjuk, hogy szeretünk. Végtelen simogatásban, ölelésben alszunk el. Ez most álom, vagy valóság?
Nem tudhatom.

Ébredezem, lassan nyitom ki a szemem. Finom inger fut végig a gerincem mentén. Kezem még a combjaim között, belealudtam megint az egyedüli szerelembe. Félálomból emlékként izzik fel egy érintés, a testem a gondolatra odaadóan feszül. Megsimítom az arcom, visszahoznám az érzést. Ez most álom, vagy valóság?
Nem tudhatom.

–Itt vagy, Kicsim?
- Mennem kell, Hercegnőm.
–Találkozhatunk még?
-Az álmainkban, igen. Te egy csoda vagy.
-Veled álmodtam, veled ébredtem. Mert szeretlek.
-Hogy hol jártál álmodban, nem tudhatom, de az biztos, közben fogtam a kezed. Mert szeretlek.

Halk nyikorgással csukódik a lépcsőház ajtaja. Valaki elment. Langyos eső hull rám, ahogy az erkélyre lépek. Nézlek a fák lombjai között. Lassan ballagsz cigarettát keresve, és valahonnan a nadrág mélyéről gyufát. A mosolyom simogatja már őszbe hajló buksidat. Többé nem látjuk egymást. Csak egyszer találkozhattunk. Ma délután.

http://indavideo.hu/video/Demjen_Ferenc_Hianyzol
A cikket írta: Je t'aime