A reklám

2012. január 29.

Ilyenkor télen többet tartózkodunk a jó meleg szobába és persze a tévé csak megy. Nálunk a mesecsatorna a favorit, de itt is töméntelen mennyiségben özönlik a reklám.

Persze tudom, hogy információ és termékismeret, meg bevésődés, de én egyszerűen hányingert kapok a milliószor elismételt idiótábbnál idiótább reklámoktól. Történetesen a „fekete herceg fehér lovon” s annak folytatása a „fekete konyhatündér motoron” a leggyűlöltebb reklámom, de még sorolhatnám. Szerintem mindenkinek van saját toplistája, én most nem sorolom tovább, csak megjegyzem, nálam a csúcs egyelőre az OTP-Dumaszínház koprodukció. Először is azért, mert magyar, másodszor, mert kultúra, harmadszor, szórakoztató, velős, rövid és lényegre törő. Szinte határtalan a lehetőség benne, kizárt, hogy megunjuk, mint egy reklámarcot egyébként. (Köszönjük Emese) Pont azért, mert nem az arc a lényeg. Ilynekor elképzelem néha, ahogy mondjuk Hofi Géza rémálmaiban kaszkóért könyörög és felriadva elkezdi énekelni a Próbálj meg lazítani c. számát, mert van kötvénye. Persze ez már a múlt, kedvenc humoristám távozott, de attól még vannak örök érvényű és időtálló alkotások. Például az, amiről most szót fogok ejteni.
A reklám nem magyar, Facebookon találtam rá, de annyira megragadó és szerintem a röpködő autók és gyomorba vágó sztereotípiák után már kellenek a nézőnek az "emberi" reklámok. Hogy ne csak a hollywoodi mozikban, a könyvekben, na meg a vidámparkban találkozzunk igazi élménnyel. Mert ugye ezt igényli mindenki, ösztönösen, vagy tudatosan, mindegy.
A reklám a lottózást hivatott népszerűsíteni. Szöveg nincs benne, legalább is nem jelentős, épp ezért vált, válik számomra kedvessé. Tökéletesen érthető.
A rövid története pedig az, hogy a végtelen óceánon vitorlázó férfi a kutyájával épp a lottószámokat nézegeti. Telitalálat, örömünnep, ki ne vinnyogna, ha az ötösön megnyerné a főnyereményt? Hát én biztosan, bár én nem lottózom. Így a legnagyobb kihívás nyerni! A következő képen vihar támad. Nagy, orkán erejű és a szelvény a vízbe repül. A kutya pedig, utána ugrik. A férfi pedig tanácstalanul mered a sötétségbe. Ismét vált a kép. A kutya megszerzi a szelvényt és nekivág. Földrészeken, hegyeken, tengereken át (felszökik egy nagy hajóra) utcákon és parkokon kersztül, hóban, fagyban, szélben, vadállatokkal, idegen falkákkal futva versenyt megy haza, kitartótan a gazdihoz, mert neki fontos volt az a papírszelet. Aztán haza ér. Egy nagyvárosi park, egy csavargó, aki először enni ad neki, nem nagy dolog, csak egy falat kenyér, de a kutya elfogadja, majd a gazdija házához siet. Szájában a szelvénnyel benéz az ablakon és mit lát? A férfit, egy macskát simogatva ölében bámulja a tévét nagy vidáman. A kutya forgatja a fejét kicsit, mintha gondolkodna, aztán futásnak ered. Vissza a csavargóhoz és leteszi elé a szelvényt. Új gazdát választott, aki megjutalmaztatott a falat kenyérért. Egy lottónyereménnyel. Minden jó, ha a vége jó, na itt már mind a két szereplő ugrál örömében, de a kutya biztosan.
Azt hiszem, ez élményt nyújtó reklám. Az emberi jóságra helyezi a hangsúlyt, a lehetőségre, a szerencsére és a jutalomra. Itt is számtalan sztereotípia szerepel, de akkor is szívhez szóló, sőt sokkal inkább elérte a célját, mint egy direkt kisarkított „herceges” filmecske. Helyes irányt mutat, mert szükség van rá. Hisz azt kellene mutatni a tévékben, mert nagy a felelőssége egy ilyen médiumnak. Nem csak pénzt keresni, hanem értéket adni és akkor talán mindenki élvezné. Talán én is leülnék elé.



- Ailet -